Múltkor érveltem amellett, hogy miért nem igaz, hogy divat lenne a melegség. A következő jól körüljárja a profi labdarúgás és a melegség kérdését, a végére egyértelműen világossá válhat, hogy miért nem tudunk meleg focistákról. Vagyis inkább miért nincs egy nyíltan meleg focista sem.

„Olyan voltam a pályán, mint egy terrier. Durva belemenések jellemezték a játékomat, mocskos módon viselkedtem. Beleőrültem minden egyes labdavesztésbe” –így emlékezett vissza pályafutására a most harminckilenc esztendős Marcus Urban egy 2007-es lapinterjúban. A korábbi futballista – az egyetlen német (ex)profi, aki nyíltan vállalja homoszexualitását – a Rot Weiss Erfurt együttesében szerepelt a Bundesliga második osztályában.

Urban szerint a saját nemükhöz vonzódó játékosok feltűnő jelenségek a pályán, mert túlzottan férfias viselkedéssel igyekeznek álcázni magukat, hiszen életük végeláthatatlan bújócska. Szexualitásukat titokban vagy otthonuktól távol kell megélniük: „melegszaunákba”, szexmozikba járnak, esetleg külföldi kiruccanásaik alkalmával szabadulnak a mindennapi maskarától.

A társasági életben „álszerelmek” segítségével tartják fenn a látszatot, azaz szembeszökően dekoratív hölgyekkel jelennek meg a partikon. Urban pillanatig sem titkolja, hogy egy esetleges coming out förtelmes következményekkel járhat: az őszinte játékost gyaláznák-pocskondiáznák a lelátóról, munkaadója akár útilaput is köthetne a talpára. Ám előbb-utóbb egy klasszis megelégeli az iszonyatos pszichikai nyomást, és vállalja a kitárulkozást.

Három év telt el az ominózus cikk megjelenése óta, ám a helyzet érdemben nem változott. Ahogy Philipp Lahm és TimWiese, a két német válogatott labdarúgó, úgy Corny Littmann, az antifasiszta, -rasszista, -szexista értékvilággal tüntető St. Pauli csapatának köztudottan meleg elnöke sem tanácsolná soha egyetlen játékosnak sem a „coming out”-ot. A sportvezető úgy véli, hogy egy esetleges vallomás nyomán olyan nyomás nehezedne a futballistára a mérkőzéseken, amelyet képtelen volna elviselni.

Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy eddig egyetlen élvonalbeli labdarúgó sem nyilatkozott arról, hogy azonos nemű embertársaihoz vonzódik. Igaz, Mario Gomez, a Bayern München német válogatott támadója éppen a napokban reklamált „paradigmaváltást”. A futballista bátorította a homoszexuális labdarúgókat: vállalják fel, hogy az azonos neműekhez vonzódnak.

„Van meleg alkancellárunk, és Berlin főpolgármestere is homoszexuális. Ez a kérdés nem lehet többé tabu!” – szögezte le. Különösebb következménye nem volt szavainak, pedig a különféle kutatások öt és tíz százalék közé teszik a biszexuálisok és a homoszexuálisok arányát az egyes társadalmakban. Egy németországi vizsgálat eredményei szerint a férfi lakosság 10–15 százaléka saját neméhez vonzódik. Ennek folytán fölöttébb valószínűtlen, hogy egyetlen meleg játékos sem bukkan fel az arénákban.

Ibrahimovicról is vannak érdekes felvételek. Neki is jó érdeke tagadni.

A „leleplezés” azonban még a bulvárlapoknak sem sikerült, noha számos labdarúgó kényszerült már magyarázkodásra egy félreérthető pillanat miatt. Zlatan Ibrahimovicot és Gerard Pique-t, a Barcelona korábbi és jelenlegi játékosát egy meglehetősen bensőséges beszélgetés közben kapták lencsevégre a fotósok. A Celtic két játékosa még kínosabb helyzetbe került: a paparazzók megörökítették, amint Darren O’Dea és Chris Killen hosszasan csókolózik egy glasgow-i kaszinó előtt. Ugyancsak nagy port vert fel Michael Becker nyilatkozata: Michael Ballack menedzsere a Der Spiegel riporterének mesélt arról, hogy a német válogatott dél-afrikai világbajnokságon mutatott – olykor szemkápráztató – játéka annak volt köszönhető, hogy több meleg futballista kap helyet a nemzeti együttesben, s ők kreativitásukkal új színt visznek a játékba.

A homoszexuális játékosok rejtőzködésének elsődleges oka, hogy a közeg a legkevésbé sem befogadó. A „stadionhangulat” illusztrálására elég Otto Baric korábbi osztrák és horvát szövetségi kapitány gondolatát citálni: „A homoszexualitás abnormális, így sohasem szerződtetnék egyetlen meleg játékost sem a csapatomhoz.” Pedig könnyen lehet, hogy a Bundesligát is megjárt tréner már régen megtette...

Ellis Cashmore és Damie Cleland legújabb tanulmányában arról írt, hogy a profi labdarúgók huszonhárom százaléka ismer meleg játékost. Ám a Staffordshire-i Egyetem kutatói szerint oktalan az érintettek rejtőzködése, mert a futballközeg sokkal befogadóbb, mint ahogy az elsőre tűnik. Szerintük a szurkoló inkább választja a saját neméhez vonzódó zsenit csapatába, mint a messzemenően ügyetlen heteroszexuális labdarúgót.

Ugyanakkor a tudósok nem hallgatják el, hogy a beérkezett kérdőíveken több olyan válaszra leltek, amely nem feltétlenül támasztja alá konklúziójukat. Egy drukker például leszögezte: „A buzik nem tudnak futballozni.” Társainak egyike ugyancsak sommásan nyilatkozott: „Homofób vagyok, így sohasem buzdítanék egy meleget.” A kiragadott idézetek ellenére a két tudós úgy véli, a lelátói „buzizás” csupán az ellenfél cukkolását szolgálja, és nem morális állásfoglalást tükröz.

Takács Judit szociológust meglepte a szigetországi szakemberek optimista konklúziója. Szerinte különösebb empirikus vizsgálat nélkül is megállapítható: homofób közeg veszi körbe a futballpályákat. Sőt „nem csupán homofóbia jellemzi a lelátói hangulatot: a legtöbb gyűlölködő esetében a komplett csomag együtt van, azaz idegengyűlölet, rasszizmus, szexizmus”. Az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa így semmi meglepőt nem talál az érintett sportolók bujkálásában, hiszen a környezet nem viseli el identitásuk e szeletét.

Takács Judit szemében az egyik legnagyobb probléma, hogy maga a kérdés is tabu: a mai világban dogmának számít, hogy a labdarúgók egytől egyig heteroszexuálisok. A European Gay and Lesbian Sport Federation (Európai Melegek Sportszövetsége) elsőrendű céljának éppen azt tekinti, hogy végre beszéljenek erről az áldogmáról. A szervezet úgy véli, hogy a sport – éppen népszerűsége okán – az egyik leghatékonyabb eszköz a társadalmi problémák megoldására. Csakhogy az UEFA és a FIFA, miközben következetes antirasszista politikát folytat, a homofóbiáról nem vesz tudomást.

A rejtőzködés lélektani kérdéseket is felvet: jellemző, hogy Németországban két olyan pszichológus dolgozik, aki alapvetően a homoszexuális sportolókkal foglalkozik. Budavári Ágota sportpszichológus szerint a versenyzőnek egy idealizált szerepnek kell megfelelnie, hiszen a társadalom tagjainak többsége úgy véli, hogy az élsportoló egy vonzó, heteroszexuális férfi vagy nő, aki valamiféle eszményt testesít meg.

„A sportoló úgy érzi, hogy nem lehet megbontani az idealizált képet; a homoszexualitást ebben a környezetben totálisan elutasítják.” A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy a küzdősportok között számos olyat találunk, amely homoerotikus jelenetekkel tarkított, hiszen a birkózók vagy a cselgáncsozók a legintimebb testrészek környékén érintkeznek egymással az edzések vagy a versenyek alkalmával – mégis tabu az azonos neműek közötti testiség gondolata.

A futballvilágot jellemző struccpolitika okaként többen gazdasági kérdéseket is megemlítenek. A toposz szerint a klubok és a menedzserek nyomást gyakorolnak a játékosokra, hogy őrizzék heteroszexuális jelmezüket, mert marketingértéküket nagyban csökkentené, ha kiderülne, hogy melegek. Jagodits Rómeó, a Magyar Futballmarketing Műhely szakértője szerint a szurkolói attitűd olykor együtt jár a szélsőségekkel, mivel a drukkerek bármire képesek a rajongott klubért.

Egy profi együttes marketing- és fogyasztásorientált, azaz a szurkolói elvárásokhoz igyekszik idomulni; a lelátói hangulat pedig a hangos kisebbség aktivitása nyomán akár diszkriminatívvá is válhat. Jagodits ugyanakkor úgy véli, a futballvállalkozások nem tudatosan folytatnak homofób politikát, csupán mérlegelik, hogy milyen üzleti következményekkel járhat, ha nyíltan vállalják a küzdelmet egy adott társadalmi kérdésben.

Ha a klubok nem is, a szurkolók egy része már döntött: Németországban a multikulti városok csapatainak szurkolótábora melegcsoportokat is felmutat. A Hertha, a St. Pauli, a Dortmund fanatikusai között is akad homoszexuálisokat tömörítő egyesülés. Ennek ellenére a sportban a homofóbia elleni küzdelem nem élvez prioritást. A futballvilág egy heteroszexuális, férfidomináns glóbusz képét vetíti. Bármily meglepő: még a legnyitottabb európai társadalmakban sem akad példa a kitárulkozásra, azaz a toleráns közösségek futballkultúrája sem igen viseli el a másságot.

A magyar helyzet aligha jobb, mint a nemzetközi – legalábbis erre következtethetünk Takács Judit szavaiból. A szociológus arra az európai értékelemzésre hívja fel a figyelmet, amely rögzíti: a hazai társadalom a legkevésbé befogadók között van a kontinensen. A lista végén – Magyarország mellett – ott kullog még Szlovákia, Ukrajna, valamint Lengyelország, míg az élen Hollandia, Svédország, Dánia és Norvégia található. A kutató szerint a homoszexualitás felvállalása azért is igényel különös bátorságot, mert az egyénen „nem látható”, azaz amennyiben nem meséli el nyilvánosan szexuális orientációját, akkor nem kell homofób megnyilvánulásoktól tartania.

A "Go West" legendás focidala is a (ma már) nyíltan meleg Pet Shop Boys alkotása

Amíg egy klasszis játékos nem vállalja fel nyíltan, hogy azonos nemű társaihoz vonzódik, addig a futball békében őrzi az évszázada magára öltött heteroszexuális maskarát. Ennek kapcsán Ken McLeod egy érdekes ellentmondásra hívja fel a figyelmet a Popular Music and Culture című folyóiratban publikált tanulmányában: miközben a sportközeg heteroszexuális normarendszeréből aligha enged, kultikus dalai éppen homoszexuális előadók szerzeményei. A Pet Shop Boys Go West, a Village People YMCA vagy Macho Man című dala közismerten meleg művészek remeke. Ennek ellenére beleremegnek a stadionok, amikor több (tíz)ezer drukker zendít rá a fülbemászó nótákra.

Mindebből legfeljebb arra következtethetünk, hogy egy fölülmúlhatatlan ollózásos gól sem lenne kevésbé szép, ha homoszexuális labdarúgó rúgná. Arra viszont semmiképpen sem, hogy a futballközeg máról holnapra befogadóvá és toleránssá válik.

Dési András - Pető Péter

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.