Budapest rendőrfőkapitánya betiltotta az idei melegfelvonulást a "közlekedés aránytalan sérelmére" hivatkozva. A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Kapcsolódó cikkek:

 

Jó itt a polcon Moszkva és Minszk mellett, tényleg a keleti horizontot kémleli pártunk és kormányunk. A főrendőr döntése a "közlekedés aránytalan sérelmére" hivatkozik, holott meg is lehetne mondani, hogy ez a kurzus homofób, a melegek pedig csinálják a négy fal között, otthon.

De mit is? A budapesti pride sosem a szabadosságáról volt híres, a 14 évvel ezelőtti indulás óta soha, egyetlen olyan sajtófotó sem készült, melyen az ellenzők fő érvének bizonyítéka, az egymással nyílt színen kopuláló melegek lennének láthatók. Egyszerű, ámde annál ordasabb hazugság ilyesmivel indokolni - főleg akkor, amikor például jóval lengébben öltözött modelleket szerepeltető fehérneműreklámok óriásplakátjainak árnyékában vonulna a tömeg.

Az elmúlt évek pedig az eleve visszafogott budapesti melegfelvonulást még tartózkodóbbá tették. A velük szemben fellépő, erőszakos bűnözőktől a hatalom (ismeretlen okokból, a tippek a politikai számítástól a magyarázhatatlan bénaságig nyúlnak) nem védte meg a felvonulókat, régóta nem a felszabadult bulizás, a "legalább évente egyszer kimehetek hazudozás nélkül a párommal az utcára" érzése, nem az előbújás jellemezte. Ehelyett egy csökkenő méretű, ideges és komor csapat vonult az utcán; az őket megillető jogokért kiálló büszke, magyar polgárok. Az elmúlt hat évben egyedül ők, a melegfelvonulók voltak valóban BÉKÉS TÜNTETŐK. A döntés üzenete pedig egyértelmű:

Ha a társadalom valamely csoportja számodra ellenszenves, vonulj ki ellenük az utcára, dobáld őket tojással, majd kővel, spriccelj rájuk savat, alázd meg őket minden lehetséges módon. Nem kell tartanod a rendőröktől, hisz Magyarországon még soha, senkit nem zártak börtönbe olyan erőszakos bűncselekményekért, amelyeket egy eseménytelen szombat délután, bármely más polgártársunk ellen elkövetve azonnali büntetőjogi szankció követne. Egy random járókelőt nem dobálhatsz meg, de ha felvonuló meleg, akkor igen. Mindezek után pedig, ha kellő erőt mutatsz, a hatalom nem a jogkövető, meleg polgárokat védi meg, hanem a te bűncselekményeidet emeli magasra, azt honorálja - a melegfelvonulás betiltásával.

Irány ismét a szégyenpad: a napról-napra fogyatkozó magyar jogállam újabb elvesztett darabkáját legfeljebb (a példakép Moszkva után annak legjobb tanítványára, Budapestre rátérve) az Emberi Jogok Európai Bírósága próbálhatja helyreállítani.

Egyébként meg, ha a közlekedés aránytalan sérelmét, esetleg mások megbotránkoztatását és a félelemkeltést akarjuk megelőzni, úgy vannak dolgok, amelyek a melegfelvonulás előtt állnak a sorban:

 

A bejegyzés a Republikon Intézet blogjának írása. Magam most nem tudtam volna jobban megfogalmazni.

Kapcsolódó írás:

Azok az országok boldogabbak, ahol elfogadják a melegeket (is).

A bejegyzés trackback címe:

https://magankozugy.blog.hu/api/trackback/id/tr432661940

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lépcsőházi gondolatok a melegfelvonulás kapcsán 2011.02.19. 17:28:34

Persze, nekem is kell a melegfelvonulásról írni. Kötelező, kihagyhatatlan. Csak épp el vagyok késve, egyre nehezebben tartom a blogoszférával a tempót, a hírek és események áradata elönt, nekem meg dolgozni kell.  Nem mintha a blogolás nem munka v...

Trackback: Azok az országok boldogabbak, ahol elfogadják a melegeket? 2011.02.15. 12:06:49

A budapesti melegfelvonulást 18 ország nagykövetsége támogatta. Ezek alapvetően nyitott toleráns országok, amelyekben a melegek házasságot vagy élettársi kapcsolatot köthetnek. Érdekes összevetni, hogy az általános boldogságindex-en ezek az országok...

Trackback: Jobbik: Őfelsége ellenzéke 2011.02.15. 11:54:45

Ahogy minden ellenzéki párt, a Jobbik is a konstruktív ellenzék magasztos célját tűzte ki maga elé az országgyűlési választások után. Ezzel szemben az új kormány első ülésszaka alatt a két másik ellenzéki párthoz képest sokkal gyakrabban támogatta a ko...

Trackback: És még buzik is! 2011.02.15. 10:52:42

p { margin-bottom: 0.21cm; }Coming out: a blog szerzője szurkol annak, hogy minél több férfi embertársa fedezze föl magában a meleg vonzalmakat. Így ugyanis több esély marad arra, hogy bájos lánykák pillantásukat szerénységére vessék – hogy egyeb...

Trackback: Homofóbok 23 pontja 2011.02.15. 09:35:19

A könnyebbség kedvéért összegyűjtöttük a homofóbok érvkészletét, legyen miből válogatni. Ékes Ilona betiltatná a melegfelvonulást mert szerinte  a rendezvény félelmet kelt, veszélyezteti az iskolások erkölcseit és akadályozza a forgalmat, maj...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.02.15. 09:02:12

Nem szép dolog csúsztatni! Én úgy hallottam a hírekben, hogy csak bizonyos útvonalon tiltották meg. Ha pl. a Váci utcában vonulnak a melegek, akkor már nem is lehetnek büszkék?

Gempacsöki boborján 2011.02.15. 09:04:05

Az a véleményem,hogy aki fröcsög ellenük,az a lelke mélyén mind látensbuzi egytől egyig,és otthon az asszonyt jól análba vágja rendszeresen,továbbá az erőteljes fröcsögéssel és tiltakozással akarja mindezt leplezni!)

Hümüzhümümüz 2011.02.15. 09:12:48

Vannak vélemények, melyek szerint több LMBT ember él ma Magyarországon, mint roma. Ha ez igaz, akkor a legnagyobb kisebbség, és én nem sajnálok tőlük egy napot, mert nem ártanak senkinek. A szexualitás mindenkinek a saját dolga és ők sem azért vonulnának, hogy kérkedjenek, hanem azért a respectért, amit ma nem kapnak meg. Mert láthatóan nem kapják meg.
Annyi értelmetlen rendezvénynek adják oda a belvárost, nem hiszem, hogy pont a melegfelvonulás nem fért volna el.
Ráadásul a Fidesz a választások előtt is hangoztatta párszor, hogy beszüntetik a melegfelvonulást. Nos ezt az egy ígéretüket betartották.

ged 2011.02.15. 09:13:51

@Gempacsöki boborján: ez nagyon erőltetett magyarázat, légyszíves találjatok már ki valami jobbat!

Teszem azt utálom a nácikat, akkor látens náci vagyok?
Ha a zsidókat, akkor zsidó vagyok?

Milyen ostobaság ez?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2011.02.15. 09:16:51

@Gempacsöki boborján: Ha neked ugyan az "análba vágni" egy nőt, mint egy férfit, akkor bizony téynleg buzi vagy...! :)

becike4 2011.02.15. 09:16:52

@Gempacsöki boborján: Az a véleményem,hogy anyád a látens buzi.

Kerek négyszög 2011.02.15. 09:19:01

Hát igen, nincs mit meglepődni, ez igazi szélsőjobbos hozzáállás orbánéktól. Vajon a gyermekekre gerjedő katolikus papok miért nem zavarják viktátorékat? Az bezzeg természetes.

dmm 2011.02.15. 09:19:29

@becike4: ezt aztán nagyon magadra vetted!

Kürüsüly 2011.02.15. 09:22:26

Nekem az a bajom ezzel, hogy még soha senki semmilyen érvet nem tudott hozni, a mellett, hogy miért kell. a város közepén vonulni,miért nem lehet Kispesten, vagy a városligetben, vagy a népligetben(ott úgy is otthon vannak). Lehet rendezvényt tartani , de ne úgy hogy közben szopatják azokat akiknek semmi közük az ügyükhöz.

dmm 2011.02.15. 09:24:32

@Kürüsüly: azért, amiért az összes többi felvonulás és ünnepség a városban van és nem a rákoscsabai vasútállomás mellett.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.02.15. 09:26:04

több probléma is van.
1: a felvonulás szervezői sima magyar irigységtől vezérelve egyáltalán nem keresik meg SOHA a melegbarát lapokat, hogy támogassák legalább 1 bannerral a felvonulást.
2: miért rendőrség biztosítja, és miért nem a szervezők által fizetett biztonsági szolgálat?
3: a politikusok miért nem indítanak kamiont, mint Bécsben? és miért nem ülnek végig ott, mint Bécsben? (csak nem homofóbok?) és itt most hagyjuk Gyurcsány álbarátkozását, ami csak piár
4: Bécsben 500.000 eber volt rá kíváncsi tavaly. Mennyi bevételt is hozott a városnak, boltoknak, szállodáknak, benzinkutaknak, és egyébb szolgáltatási helyeknek? he? kibaszott sokat.
5: barom a magyar nép, és meg is érdemli, hogy a szocializmus szintjén mozogjon.
6: a budapestparadot is szétzilálták a politikusaink, pedig már 1 millió ember bulizott rá, mekkora pénz volt a városnak?

Gempacsöki boborján 2011.02.15. 09:26:07

@Kürüsüly: Mert a város közepén látják a legtöbben.És azért kell vonulni,hogy küzdjenek a MÁSSÁG elfogadásáért,hogy te és te és te is ott bazzeg,elfogadd végre hogy a szomszádod egy bodzaszedő látens buzi,vagy egy downkóros vagy egyszemű óriás és ne köpködj rá azért mert MÁS!Továbbá azért kell vonulni,mert a demokráciát nem lehet a 4 fal közt gyakorolni!

Gempacsöki boborján 2011.02.15. 09:27:07

@www.Bisex.hu: Nem barom a magyar,csak kurva merev és elöregedett népség.Rugalmatlan és fingja,fingja nincs róla hogy mi is a demokrácia!

meow? 2011.02.15. 09:27:17

Vonuljanak gazkamraba, akkor jovore mar nem lesz gond.

Anti Anyag (törölt) 2011.02.15. 09:27:18

Egyszerű más útvonalra kell kérni.

Engem is betiltanának, ha a parlamentben ünnepelném haverjaimmal a szülinapomat.

2011.02.15. 09:27:51

www.google.hu/images?q=budapest+pride+parade&um=1&ie=UTF-8&source=og&sa=N&hl=hu&tab=wi&biw=1366&bih=631

Ennek egy része pesten készül, erre reagálva:

"a 14 évvel ezelőtti indulás óta soha, egyetlen olyan sajtófotó sem készült, melyen az ellenzők fő érvének bizonyítéka"

Sajtófotó lehet h nem készült (bár ezt is erősen kétlem) de FOTÓGRÁFIA MINT OLLAN, készült dögvel.

De tudod, ez a tipikus szarvas hibája nektek liberálisoknak.

Az emberek "ők" nem a homoszexualitástól óckodnak.

Kit érdekel ha valaki meleg?

Erről ő ugyan úgy nem tehet, mint én arról, hogy a lányokat szeretem, vagy barna a hajam.

A gond a gyerekek és a köznyugalom védelme. A smacizó tangás fiúk és a papi ruhára hajazó kosztümben táncoló srácok.

De azt hiszem csak az időment vesztegettem h ezt leírtam.

meow? 2011.02.15. 09:29:17

@Gempacsöki boborján: Mar reg elfogadtuk az osszes buzit a szar allurjeik meg feltunesi viszketeksegeikkel egyutt.

ged 2011.02.15. 09:31:54

@Gempacsöki boborján: ezek szerint te nagyon rugalmas vagy és van fingod róla, tehát nem vagy magyar.

Szavaidból ezt veszem ki.

Muad\\\'Dib 2011.02.15. 09:32:43

"...spriccelj rájuk savat..."
Ezt a hazugságot már kivesézték, senki nem spriccelt rájuk semmiféle savat. Ugyanis ezt leírva már sósavval rohangáló népet vizionál az olvasó. Amiről már rég kiderült, hogy full ártalmatlan aromaanyagról volt szó (ami vajsav tartalmú).
Egyébként pedig ide is azt tudom írni. A különböző demonstrációk tiltása nem szép dolog, milyen kár, hogy az előző 8 évben ez nem zavarta az emberi jogokért aggódó tömegeket.

Kürüsüly 2011.02.15. 09:32:53

@Gempacsöki boborján:
@dmm:
és melyik kritériumnak nem felel meg a városliget, népliget, margitsziget, Hajógyári sziget?

ged 2011.02.15. 09:32:59

@Csanádka: nem vesztegetted, sok normális ember pont ugyanígy gondolja.

The Paramour 2011.02.15. 09:33:08

Bazzeg nincs betiltva a felvonulás!!!! Miért kell hazudni??? A Hősök meg a Deák között vonulhatnak mind az ezren.

SzabóPatriciaVagyok 2011.02.15. 09:34:14

"A hagyományok szerint idén is az Andrássy úttól az Erzsébet térig szerettünk volna felvonulni ... rendőrség akkor nem emelt kifogást ez ellen, ami azt jelentette, hogy tudomásul vették az útvonalat."

Vagyis vonulhattak volna, büszkék is lehettek volna meg minden.

"Szerettük volna, hogy a menet egészen a Parlamentig vonuljon el. Fel akartuk hívni a figyelmet a tervezett alkotmánymódosításra, amely a házasságot továbbra is csak egy férfi és egy nő kötelékének ismerné el"

Ezzel meg az a gond, hogy menjenek tüntetni, ha akarnak, külön bejelentik, eddig is lehetett ott bohóckodni, szervezzék meg, biztos megkapják az engedélyt. De azért a melegfelvonulás már mégse a Kossuth téren záródjon, mert az például egy csomó embert (nem csak látens buzit) zavar, mert úgy gondolják, hogy annak van valami "szakrális" jellege. Lehet, hogy az ő érzékenységüket is illene figyelembe venni.

Dr. Bélus___ 2011.02.15. 09:36:42

Azért még mielőtt nagyon beleéled magad, az a sav (izo)vajsav volt. Kb. olyan veszélyes, mint az ecet (ecetSAV!), amit a salátába öntesz. Nem is azért fröcskölték, hogy a szegény buznyákokról leégessék a bőrt... hanem azért, mert ez a LÁBSZAG! Iszonyat büdös, de veszélytelen.

xenuka 2011.02.15. 09:38:07

buzipártolók:
ez a látensező duma annyira szánalmas!
Anyátok is látensen a lovakkal akar dugni hiszen szidja őket amikor lószarba lép!

Szűz Mária országában a Katolikus Magyarországon nincs helye és nincs semmilyen eltűrése, toleranciája a mocskos - zömében külföldről érkező -buziférgek magamutogatásának

Tolerancia?

Olyan ez a kérés, mintha fasiszták Izraelben szeretnének felvonulni a toleranciára hivatkozva és vidám haláltáboros zsidókat kivégzős képeket mutogatni kellemesen riszálva a seggüket közben

vegyesfehér 2011.02.15. 09:40:54

A felhozott érvek jogosak. A fradistákat én agyon is lőném (biztos látens fradista vagyok). Egyben azonban kérnék némi felvilágosítást. Úgy tudom, hogy az engedélyük tavaly óta megvolt egy adott útvonalra. Az elutasítás annak szólt, hogy most módosítottak és a parlamentig akartak vonulni az eredeti tervekkel ellentétben. Jól tudom-e ? Nyilván ekkor is lehetne engedélyezni, de úgy érzem, ez kicsit a részükről is tudatos provokáció volt, mondván ugrasszuk ki a nyulat bokorból. Most pedig lehet szájhabzani, hogy ezek fasiszták. Nem unalmas ez már ? Nem kéne mindenkinek - és itt a mindenkin van a hagsúly - türelemmel lenni a másik iránt ? Legyen már elég az eredeti útvonal ! Tudjuk, hogy ez a kormány nem liberális ilyen tekintetben, de azért messze nem is fasiszta. Nyilván nem fogja gázkamrára ítélni a melegeket. Még Semjén se. Úgy tűnik, direkt ki akarják provokálni a felhatjást, hogy lehessen hisztizni. Én se megyek be a fradisták közé a meccsen - már ha egyáltalán ki akarok menni. Ha viszont ki akarok, akkor fogom magam és bemegyek a normálisak szektorába és onnan szurkolok. Így nyilvánosan ki is állok a csapatom mellett és másokkal sem konfrontálódom. Tudom, nem normális állapot, hogy egyéb esetben konfrontációra kerülne sor, de Magyarország még itt tart a civiláziós fejlődésben. Ez van. Becsüljük meg ami van !

thinker_ 2011.02.15. 09:41:30

mi a vonulás célja? mi értelme van? legyenek büszkék a hálószobában.

sannya 2011.02.15. 09:44:44

no,mi lesz itt mindjart...
:)))
miert kene nekem egy kellemes nyarelejei napon a velem setalo gyermekemnek azt megmagyaraznom,hogy mit csinal a bacsi a kamionon a masik bacsival,apvatollal a seggeben???
legyel meleg,szived/gyomrod joga...
menj haza,csukd magadra az ajtot...
egyreszt...
masreszt,majd ha ugyanilyen hiszterikusan kiallnak a melegek a masokert(!!!)hogy ok is vonulgathassanak(szokek,barnak,heterok,kis/nagy mell/penisz kedvelok,trabantosok,kaktusz/fikusz kedvelok,akarkik)akkor majd toleralom en is oket...
addig viszont...
nem eleg,az a sok muember akit a media ont rank???
miert azzal kell kerkedni,hogy mas vagy???
legyel sima ember,de EMBER es ugy mutass eredmenyeket fel,barmilyen teruletrol...ne az legyen a kitoresi pont,hogy a baratod pisti a baratnod meg karcsi...

szanalmas...

Fitz 2011.02.15. 09:45:28

@xenuka:
A kiindulási alapod nagyon rossz. Magyarország kurvára nem katolikus. Engem pl. Szűz Mária, meg az egész dogmatikus, csökött vallásod nem érdekel. Vannak még így egy páran Magyarországon. Tudom, nehéz elfogadni, hogy lezárul egy korszak, de próbáld meg. A dogmák megbuknak, ahogy a pogányságot leváltotta véreskezű István, most leváltódik a középkori képmutató vallásod ideje.

csoko20 2011.02.15. 09:51:15

B-tervvel is készültek a melegek az útvonalakat illetően, vagy alig várták, hogy betiltsák és emiatt hőböröghessenek????

The Paramour 2011.02.15. 09:52:32

@Fitz: Sajnálom, de nincs igazad, Magyarországon a többség vallásos, a nagy többség pedig katolikus. Tessék a statisztika: hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_n%C3%A9pess%C3%A9g%C3%A9nek_vall%C3%A1si_megoszl%C3%A1sa

ged 2011.02.15. 09:54:48

@Fitz: el kellene fogadnod, hogy valaki vallásos, emiatt ne szídd, ne rekeszd ki!

orgoványi erdőjáró 2011.02.15. 09:55:53

Végre egy jó intézkedés. Tessék végre felfogni, hogy a homoszexualitás az egy sajnálatos deviancia, amit ugyan megtűrnek a civilizált emberek, de nem büszkék rá és nem támogatják. A 4 fal közé való és nem az utcára.
Világosan és közérthetően mondván.

Rob67 2011.02.15. 09:57:13

Most akkor mi van?
Be lesz tiltva minden Fradi meccs is?
nem lenne baromság szerintem.

xenuka 2011.02.15. 09:58:44

AZ összes buzi csak szánalmas korcs.

Fitz 2011.02.15. 10:00:10

@ged: Oké, kicsit túl vehemens voltam, csak xenuka elvakultsága és ellenségeskedése rám ragadt, sorry.
Elfogadom a vallásosokat, nem rekesztem ki őket.

@The Paramour:
Durván 51% katolikusok, nem mondanám, hogy akkor ez itt a katolikus Magyarország.

Fitz 2011.02.15. 10:03:12

@xenuka:
Boldogok a lelki szegények. :)

xenuka 2011.02.15. 10:03:47

a buzi nem deviáns - ő más
a gyerekmolesztáló nem pederaszta - ő pedofil (szószerint gyerekszerető!)
a narkós féreg nem deviáns - ő beteg
a feleségét verő nem barom - ő érzelmi analfabéta
a tolvaj cigány nem cigánybűnöző - ő megélhetési bűnöző

a szart hiába nevezitek rózsabimbónak - akkor is csak szar marad

The Paramour 2011.02.15. 10:05:06

@Fitz: Olyan arányban biztos nem mondható katolikusnak mint mondjuk Olaszország, Spanyolország vagy Lengyelország, ebben teljesen igazad van. De vallásos emberek nagy része katolikus, ez tény.

Cecan Basescu 2011.02.15. 10:05:38

Jó ez a parlamenti útvonal, a vége meg lehetne a Duna. Erre még lehet rábólintanának.

Amúgy ez is csak egy jóféle népszabis félretájékoztatás. Lezsíroznak egy útvonalat majd kitalálnak egy másikat a Parlament mellé, ahol most azon megy a vita, hogy Gabci mellénybe ült be. A felvonulás még el sem kezdődött, de már most provokálnak, na ezért az első mondatom.

Fitz 2011.02.15. 10:06:10

@xenuka:
Azért van egy fontos üzenete a vallásodnak, ami úgy látom nem jött át: szeretni kell az embereket. Bizony, a buzikat is.

republikon 2011.02.15. 10:06:56

Köszönjük szépen.

zotyikaa 2011.02.15. 10:07:48

Tisztelt Melegek!

Miért provokáltok?
Gyertek le hozzánk Tiszafülére, itt a főutcán felvonulhattok. Megadom az engedélyt és senki sem fog benneteket zaklatni, látni. Nyugodtan kiélhetitek magatokat, fotózhattok, videózhattok, hogy a nagyvilág is lássa majd mit műveltetek.
Remélem nem vagytok elfogultak és nem ragaszkodtok a mindent vagy semmit ideológia érvényében Budapesthez.
Polgármester

Fitz 2011.02.15. 10:09:00

@The Paramour:
Ezt aláírom.
Ugyanakkor a linkelt oldalon egyfajta tendencia látható. Nem tudom milyen mértékben fog csökkenni a vallásosok és azon belül a katolikusok aránya, mivel az emberek nagyon nagy százalékának szüksége van hitre, és többnyire vallásra is, bizonyos elmozdulás azért látható.

bájgúnár 2011.02.15. 10:14:18

kedves buznyák fanok!Amig nemglasszáltatok évente a fertelmes jelmezeitekben addigsem pusztúltatok ki és megvoltatok jól ebben a társadalomban.
Ne sajnáljátok hogy megmarad a vazalin!

Amugy a pedofilok mikor akarnak felvonúlni?Nekik nincsenek jogaik?DISZKRIMINÁCIÓ!

The Paramour 2011.02.15. 10:14:30

@Fitz: Alapvetően csökken a vallásos emberek száma, hogy ez jó-e vagy nem az egy nagyon nehéz és érzékeny téma.. www.origo.hu/itthon/20081008-csokkent-a-vallasosak-aranya-magyarorszagon.html

Fitz 2011.02.15. 10:15:44

@bájgúnár:
Szerintem kéne egy felvonulás a primitív embereknek, akik összemossák a homokosokat a pedofilokkal.

isssti 2011.02.15. 10:16:57

Végre érvényesitik e tekintetben a közérdeket: egy deviáns viselkedésű kisebbség (értsd homokosok magamutogató része) aránytalan forgalmi és közbiztonsági problémát okoz -a kordában tartásukra elköltött rendőrségi sokmilliókról már nem is beszélve!

Baromi sok helyen lehet felvonulni: Andrássy út mától számukra felejtős - végre egyszer talán még rend (és békesség) is lesz ebben az országban?
Ez a hir, mindenesetre jó jel, jó irány!

mondocska 2011.02.15. 10:19:10

Lehet én vagyok a hülye, de addig egy percre nem jutna eszembe "köpködni", vagy kritizálni a homokosokat, míg nem vonulnak utcára mivel valóban "természetesen" előforduló "hiba". Ha vonulnak, én azt tartom természet ellenesnek.......ez van

cdrom70 2011.02.15. 10:19:49

A felvonulást meg kellene tartana de nem budapest egyik legfrekventáltabb részén...
PL 17. kerület, Budán a politkus negyedben, a omszki tó és környéke...
A sexuális irányultsága mindeniknek magánügye, nem kellene reklámozni..

Carlos> · http://banana-daiquiri.blog.hu 2011.02.15. 10:19:59

A melegfelvonulással kapcsolatos tévhitekre gyűjtöttem pár érvet ebben a blogbejegyzésben (annak akit érdekel):

banana-daiquiri.blog.hu/2010/10/10/belgradi_meleg_felvonulas_margojara

gipsz1234 2011.02.15. 10:20:08

A szentjobb körmenet is aránytalanul zavarja a közlekedést. Kérem Hatala tábornok urat hogy ezt se engedélyezze.

LumPool 2011.02.15. 10:20:24

S még vannak akik azt mondják a Kádár korszak alatt a rendőrök úgy működtek ahogy a párt akarta :D
Akkor ez milyen szabadság, amikor a politika vezeti a rendőrséget, ügyészséget, bíróságot, médiákat?
Viva Egyiptom! :D

cdrom70 2011.02.15. 10:22:15

Orbánlandban viktor királyunk uralkodása alatt mindent szabad (nekik) 4 év múlva remélem megyszűnnek..

gipsz1234 2011.02.15. 10:29:23

Orbánból lehetett volna nagy államférfi is. De nem lett és úgy tűnik nem is lesz. Húsz év múlva már úgy emlékeznek rá hogy ő volt az a miniszterelnök aki alatt megbicsaklott a demokrácia.

bulvárcsávó az rtlklub sztárja 2011.02.15. 10:48:52

Már megint nyomul a buzi lobbi. Terjesztik a fertőt.

bájgúnár 2011.02.15. 10:57:40

@Fitz:
Nekik épp úgy joguk van felvonúlni kicsi popsitúró mint nektek!Őksem tehetnek róla hogy a gyerekeket szeretik!Nem betegség!Génhiba!Ahogy tiis a természet félresikeredett gyerekei vagytok!

bájgúnár 2011.02.15. 10:59:28

@gipsz1234:
A résztvevőkre nemcsak a rendőrök vigyáznak hanem az Úr is!

eszkep 2011.02.15. 11:02:36

@Gempacsöki boborján: "Látensbuzi"... Hát ez jó... Szerintem orvoshoz kellene fordulnod, mert ez a nagyfokú butaság már aggasztó...

eszkep 2011.02.15. 11:04:39

Megjegyzendő, hogy a homoszexuális felvonulást az adott útszakaszon nem engedélyezték. Hogy máshol nem akarnak vonulni, az az ő bajuk...
Persze a "látensbuzizó" libsiknek furcsa lehet, hogy egy útszakaszon vagy mindenki vonulhat, vagy senki. Pedig teljesen triviális.

eszkep 2011.02.15. 11:07:26

@www.Bisex.hu: "a politikusok miért nem indítanak kamiont, mint Bécsben? és miért nem ülnek végig ott, mint Bécsben?"

Lassan kötelező lesz felvonulni egy buzifelvonuláson??? Mint a "régi szép időkben" május 1-én...

Apokalipsz István 2011.02.15. 11:07:44

A FELVONULÁST ENGEDÉLYEZTÉK! Csak a parlament előtti hadonászást nem.
Az ugyanis nem felvonulás már hanem tüntetés, demonstráció, stb.
Kérjenek rá engedélyt külön.

Az viszont igazán nagyszerű, hogy pár óra alatt megjelent egy rakás blogbejegyzés ami ezen csámcsog (köztük már vagy 5 index címlapos nagyjából hasonló mondanivalóval. GRATULÁLOK a szerkesztőknek, nyílván nem akad már semmi egyéb érdekes téma) és az összes nagyvonalúan elsiklik az előbbi tényen. Persze megértem, hogy így sokkal jobban lehet siránkozni, hogy "a kormány már MEGINT sárba tapossa a szólásszabadságot kishazánkban, jajistenem!" Meg az is röhej, hogy az orosz szerb eseményekhez hasonlítják, ahol tényleg nem engedélyezték sőt szét is csaptak a szerencsétlen felvonulók közt.

eszkep 2011.02.15. 11:08:06

@gipsz1234: Rohanok is gyorsan egy csomag papírzsebkendőért...

NewWay 2011.02.15. 11:09:42

Az a szép, hogy a provokáló-buzik csak akkor érzik magukat buziknak, ha lezárhatják a teljes várost miattuk.

Ha esetleg máshol vonulnának, akkor már nem lennének elég melegek? Az már nem tetszik?

céerem 2011.02.15. 11:11:37

Engem egyáltalán nem érdekel, hogy kinek milyen a szexuális beállítottsága. Viszont nem vagyok kíváncsi rózsaszín tangában ugrándozó pasikra, direkt polgárpukkasztóan viselkedő magamutogató emberekre, akik így a "normálisan" viselkedő melegeknek tesznek rosszat. Nem is megyek a melegfelvonulás közelébe. (ahogy a Bp. Parádé közelébe sem, de elismerem annak turisztikai/anyagi jelentőségét)
Két kérdésem van még:
1. Miért KELL a felvonulás?
2. Miért kell a homoszexuális beállítottságra büszkének lenni?

sirwalter 2011.02.15. 11:14:40

Igen sokat elmond az Index-ről, hogy címlapra tesz 3 ilyen blogot... Ugyanakkor azonban helyesebb és őszintébb volna, ha a rovat címe nem "homofóbia", hanem "homofília" lenne...

céerem 2011.02.15. 11:18:07

A melegek toleranciájáról annyit (akinek nem inge, nem veszi magára), hogy az egyik meleg ismerősöm soha nem jön velünk "heteró helyekre" bulizni, mert "nem bírja elviselni azokat a szórakozóhelyeket", azt mondja "rosszul van tőlük" meg attól, "ahogy a psik ott viselkednek". Ilyenkor mindig kérdezem tőle, hogy miért vár el feltétlen toleranciát, ha ő maga képtelen rá? Soha nem tud erre a kérdésre válaszolni, csak egyszerűen megsértődik és szidja az országot.

fitball 2011.02.15. 11:19:42

@Muad\\\'Dib: @céerem hIgazatok van Mér kell a felvonulás, mér kell kérkedni? A hagyományos párok mér nem viszik uccára a szexuális szokásaikat?? Ez az egész megint egy álprobléma amin lehet csámcsogni!!ttp://dolcseesgabona.blog.hu/:

Fitz 2011.02.15. 11:20:45

@bájgúnár:
Ne buzizz, mert egyrészt mellé lőttél, másrészt primitív dolog.
Látom nem érted, segítek: a pedofil árt a gyereknek, az egyik homoszexuális nem árt a másiknak.

bájgúnár 2011.02.15. 11:30:01

12 évesen egy mocskos buzi környékezett meg!Akkormég cukrosbácsinak titulálták őket!Ne pofázz hogy kinek ártanak a mocskok!Akkor még a rendőrség a normális polgárokat védte.

Kentetsu 2011.02.15. 11:35:50

@The Paramour: aham.. akkor kérdés:
Akit csecsemőként megkereszteltek ( mint engem ), az tekinthető valláskövetőnek ?
Nagyon sokan azt sem tudják melyik vallás követőjeként van nyilvántartva ( mint én),
csak a szokások miatt lett bármilyen felekezet tagja ( PAPÍRON ! ).
Közben vagy szarik a vallásra, vagy jobb esetben talált egy kevésbé erőszakosat ( mint én ) és mindenféle papír és "regisztráció" nélkül gyakorolja a vallását. Vállalva ezzel, hogy a statisztikában a birkák közé sorolják, pedig nem is "őshonos" állatfajta..
Szóval amíg nem végeznek egy tényleges felmérést a vallásgyakorlók számával kapcsolatosan, addig Magyarország NEM Mária országa, csak egy áruló tette egy időre azzá, de az ősi magyar értékekbe nem fér bele papok gyermekmolesztálása. Ha a Táltos tett volna ilyet, akkor kikergetik a határba és szépen, darabolva elássák a hulláját...
Szóval ez itt NEM Mária országa..

konrada 2011.02.15. 11:49:07

Én megértem, hogy a kedves jogvédők nem ismerik mind a várost, azért követelik azt, hogy a belváros felé a gyakorlatilag egyetlen észak-dél írányú tengelyt is kötelezően le kelljen zárni órákra.

Az ő tájékoztatásukra: Az Andrássy-tól a Parlament tömegek mozgatására alkalmas útvonalon - azaz olyan szélesen, melyben elég távolság van az út szélei közt ahhoz, hogy akadálymentesen elférjenek - csakis a Bajcsy-Alkotmányon keresztül érhető el.

Aki lesétálta már ezt, az tudja, hogy ez egy embernek is legalább negyedóra kilépve. Azaz tömeg esetén órák, miközben az útvonal jelentőssége, forgalma a magykörúttal vetekszik.

Szóval miért nem elég nekik az, ha az Andrássyn mennek végig lezárva a Dózsát és negyedórákra a Körútat, miért kell nekik teljesen átvágni a várost??

(És ezért is látszik, hogy mennyire felesleges beszólnia ez ügyben egy olyan vidékinek, kinek gőze sincs példul arról, merre megy a Szent Jobb körmenet.;))

nyekk 2011.02.15. 12:00:04

@LumPool: Majd akkor kellene erre panaszkodnod, ha egy csomó buzinak is kilövi a rendőrség a szemét, mint azt a szuperliberális, szupertoleráns Gyurcsány barátod idejében tették ártatlan emberekkel.
Az volt ám a szabadság mi, mert lehetett ratyiparádé !?

nyekk 2011.02.15. 12:04:08

Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója nem ajánlotta fel, hogy a homárparádé legyen méltó környezetben, ezért rendezzék az ő általa vezetett (lezüllesztett) Nemzeti Színházban?

Novi bácsi 2011.02.15. 12:08:57

@bájgúnár: sajnállak érte - menj pszichológushoz.

Mert tudod, a trollkodás nem fog segíteni a lelki sérüléseiden. Ja, és tanulj meg légy szíves helyesen írni. Köszi.

Egy látens buzi

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.02.15. 12:09:11

Műbalhé, az útvonal bővítéssel volt a baj, ahol eddig felvonultak, arra most is kapnak engedélyt. De így lehet sírni, hogy bántják szegény felvonulókat.

xenuka 2011.02.15. 12:14:48

Félreértesz de nagyon, én utálom a buzikat és a vallásom is ezt tanítja.

freemind93 2011.02.15. 12:15:09

orom beleolvasni a kommentekbe, helyrerakjak a magyar tarsadalomrol alkotott kepem.

askandtell · http://magankozugy.blog.hu/ 2011.02.15. 12:22:31

@xenuka: "Félreértesz de nagyon, én utálom a buzikat és a vallásom is ezt tanítja."

Melyik vallás tanít neked utálatot? Szerintem nehezen találsz ilyet. A keresztény például azt mondja, hogy szeresd felebarátodat, mint magadat...

askandtell · http://magankozugy.blog.hu/ 2011.02.15. 12:25:33

@fitball: "A hagyományos párok mér nem viszik uccára a szexuális szokásaikat??"

Te soha nem láttál még párokat utcán csókolózni? Utcára viszik és ezzel nincsen semmi baj. A Budapest Parádét érdekes módon se a lengébb hölgyek, se a forgalomkorlátozás miatt nem tiltották be, pedig ott aztán nagyon "reklámozták" a heteroszexualitást :-).

askandtell · http://magankozugy.blog.hu/ 2011.02.15. 12:28:15

@fitball: @askandtell: Mielőtt félreértés lenne. Szerintem nem létezik olyan, hogy nemi irányultság reklámja. Ahogy a Budapest Parádé sem "segített" a melegeknek, hogy heterók legyenek, úgy a melegfelvonulás se "változtat át" senkit meleggé.

Shirkan8 2011.02.15. 12:35:07

először is
ÉLJENEK A HUNOK!

másodszor is
a polisz nem azt mondja, hogy nem vonulhatnak a buzik
vonulhatnak, de nem ott, ahol ők szeretnék
vonuljanak pl a bakonyban, vagy az alföldön, vagy makkoshotykán (elnézést kérek a mattyoshotykán lakóktól)

szóval nem kéne lázítani a népet, mert a buzik vonulhatnak

Baresi Boriska · http://teheneszet.blog.hu/ 2011.02.15. 12:44:34

@xenuka: a buzik es a vallasod kapcsan egyarant tanulsagos volna ellatogatnod egy papi kollegiumba, esetleg a rendes evi szabadsagod eltölteni egy rendhazban...
bajgunart vihetned magaddal, aki 12 eves kora ota meleg szeretettel emlekezik mezesfaszu törteneseire...

szürke_tag 2011.02.15. 12:58:54

szürke_tag 2011.02.15. 12:39:32
Hajrá buzik, leszbikusok el lehet hagyni az országot. Ne rontsátok itt az erkölcsöt. Örülök, hogy végre van egy józan kormány aki megálljt parancsolt. Ha bármilyen kisebbség fel akar vonulni ám legyen. De egy emberiség ellenes csürhe, akik állati nézeteiket akarják megmutatni a világnak. Az ne vonulgasson az utcán hacsak nem a temető felé. De aztán onnan vissza ne jöjjön.

NewWay 2011.02.15. 13:05:23

@Hümüzhümümüz:
"Vannak vélemények, melyek szerint több LMBT ember él ma Magyarországon, mint roma. "

Ez nyilván nem igaz. Cigányok száma: 600 ezer - 1 millió körül lehet.

Melegekből max. pártízezer, vagy százezer.

ob.szerver 2011.02.15. 13:22:52

A melegfelvonulások társadalmi fogadtatása messze túlmutat önmagán. Ez egy teszt, amely a össztársadalmi mentalitás mércéje. Úgy tekintünk-e rá mint Londonban, Berlinben vagy Bécsben, ahol az egész egy nagy városi buli, ahol még a konzervatív politikusok is megjelennek, vagy úgy ahogy Moszkvában, Minszkben és Belgrádban, ahol betiltját, üldözik és szétverik. A melegfelvonulás kezelésével minden évben odaállunk az egyik oldalra, mégpedig nyilvánvalóan azok mellé, akiknek a mentalitásában osztozunk. Viszont senki se képzelje azt, hogy az ortodox keleti mentalitás és a nyugati életminőség ötvözhető. Mi minden évben a keleti mentalitást választjuk és sohasem fogunk kitörni a keleti életminőségből.

meow? 2011.02.15. 13:41:21

@ob.szerver: Ha a joletnek az az ara, hogy buzik paradeznak az utcan fel s ala, akkor inkabb dogoljek meg szegenyen.

Spiritmonger 2011.02.15. 13:50:42

pár dolog:

már a szóhasználat is rossz
meleg a tavasz, a járó benzinmotor, meg a friss pékáru
a buzi az buzi, homokos, homár, köcsög, esetleg ratyi

egy egézséges társadalom kiveti magából az aberráltakat, és ahol még él az önvédelmi reflex, ott ez elég látványosan történik a buziparádékon, pl Minszk, Jeruzsálem, Moszkva, Zágráb, Belgrád, stb

ob.szerver 2011.02.15. 14:33:04

@meow?:

Tehát a választás a következő (teoretikusan persze):

1. Jólétben élsz, egy szabad és toleráns országban, ahol elviseled (pl. nem mész oda, nem nézed a tv-n) hogy évente egyszer a melegek végigvonuljanak egy főutvonalon.

2.Nélkülözésben élsz egy intoleráns, introvert, provinciális, a szabadsága egy részéről könnyedén lemondó társadalomban, viszont örömmel tölt el, hogy a köcsögök parádéját betiltják.

Hadd gratuláljak ezúton is a választásodhoz. Pont erről szólt a kommentem. Ti vagytok többségben. A társadalom nagy része pont így gondolkodik. Persze ha Bécsben jártok, sárgák vagytok az irigységtől és nem értitek, hogy mi miért nem fogunk soha úgy élni ahogy ők.

askandtell · http://magankozugy.blog.hu/ 2011.02.15. 14:33:06

S.Z.O.L.G.Á.L.A.T.I K.Ö.Z.L.E.M.É.N.Y

A blognak mostantól van facebook-oldala, itt nemcsak az itt írtakat, hanem néhány plusz hírt is megosztanék. Kérem csatlakozzatok:-).

www.facebook.com/pages/Magankozugy-melegblog-nemcsak-melegeknek/176656095712428?sk=wall

céerem 2011.02.15. 14:33:22

Tavaly hosszas könyörgés után elkísértük fent említett meleg ismerősömet a párizsi melegfelvonulásra kb. 2 óra erejéig. Csak szólok, hogy nem a Champs Elysées-n volt, hanem az ún. egyetemi városrészben az egyik utcában, igaz, hosszú útvonalon. A fesztivált biztos távolból, egy kvzó teraszáról követtük végig és egyáltalán semmilyen hatással nem volt rám se pro se kontra. Ellenben az extrém fazonok kifejezetten idegesítettek. Ez van.

céerem 2011.02.15. 14:37:00

@ob.szerver: azért az osztrák jóléti társadalmat sem csak a tolerancia teremtette, igaz, fontos eleme az egymás iránti tisztelet és empatikus viselkedés.

LumPool 2011.02.16. 09:35:22

@nyekk: Jaja, vágom a problémádat.
Elképzelem ahogy a "buzik" megrohanják a TV székházat és forró virslivel támadnak a rendőrökre, és hátulról nekiesnek a gumilövedékekkel felvértezett rohamrendőrségnek a feneküket oda tartva a jó plasztik lövedékre,h IDE LŐJETEK jeligével. S persze a rendőr lovakat is bepróbálják egy leteperés erejéig hátha kapnak a gumibottal, természetesen azt is há-turul.
A következő "Buzi" Vs Rendőr csetepatén biztos vér is fog folyni ez biztos ,nem csak vazelin, mert akkor már a csúnya rendőrei is felturbózzák magukat a gonosz "buzi"bácsik nénik ellen.
süti beállítások módosítása